Blogroll

Bemutatkozás






                                               
                                                                                                                       
Iskolánkban jelenleg 19 pedagógus oktatja a gyermekeket. A tanári kar munkáját három fő technikai dolgozó és egy iskolatitkár segíti.

Jelenleg 171 tanulónk van, ám diákjaink száma évről évre növekszik. Nemcsak Pencről járnak hozzánk  gyermekek, hanem Csővárról, Keszegről, Legéndről, Rádról, sőt Vácról is!Mind a nyolc évfolyamon 1-1 osztály tanul; az alacsony osztálylétszámok miatt minden gyermekkel külön is tudunk foglalkozni, mindenki bátran megmutathatja önmagát, képességeit, tehetségét.Tanév közben sok sportversenyen és tanulmányi versenyen veszünk részt (például magyarból, matematikából, történelemből), és legtöbbször nagyon jó eredményeket érünk el.

Célunk a minőségi oktatás megvalósítása. Ennek megfelelően az angol nyelv tanítását már egy évvel korábban, harmadik osztályban megkezdjük (az előírt negyedik évfolyamos kezdéshez képest), az informatikát (digitális kultúra) is már harmadik évfolyamtól oktatjuk.
Az angol oktatása már az első évfolyamunktól kezdődik.Továbbá a felsősök órarendjében egészségtan órák is szerepelnek.

Iskolánknak van könyvtára is, valamint hatalmas udvara, egyre fejlődő játszótérrel.
A sportot is fontosnak tartjuk: óriási sportcsarnok áll a diákjaink rendelkezésére. A gyermekek sportkörre járhatnak, valamint úszni, karatézni, sőt, gyógytestnevelésre is.

Népszerű nálunk a néptánc, a furulyaszakkör és a irodalmi szakkör, valamint szintén látogatottak a különböző fejlesztések, korrepetálások, versenyfelkészítések, logopédiai felzárkóztatások.  Katolikus és evangélikus hittan is van nálunk. 
                                                             
Az iskola hangulata családias, a légkör barátságos. A szülőkkel jó kapcsolatot ápolunk, sokszor segítik munkánkat!
Minden tanévben számos programot szervezünk diákjaink számára: kirándulásokat, bulikat, kulturális eseményeket. Ünnepeinken gyakran elhangzanak angol és szlovák műsorszámok is.

Célunk, hogy a diákok tudása napról napra gyarapodjon, valamint felkészítsük őket az életre, megtanítsuk őket a helyes és illő viselkedésre – mindezt úgy, hogy közben szeressenek iskolába járni!
A középiskolák visszajelzései pozitívak, és régi tanulóink is gyakran és nagy szeretettel jönnek vissza hozzánk.  
  


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.