2021. március 14., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Miért pusztul világunk?
Földünk a nagy bummot követően zavartalanul fejlődhetett,mert senki sem szólt bele az evolúcióba.Az esőerdők például szabadon zavartalanul nőhettek,határtalanul terjeszkedhettek.Elterjedésüket csak az éghajlatok befolyásolták. Az előbb említett folyamatok egészen kétmillió évvel ezelőttig zajlottak így,ugyanis akkor Kelet-Afrikában megjelent az első ismert,az emberek közé sorolt faj,amelyet okos embernek neveztek el.Az ember megjelenésével az éghajlat mellett mi is befolyásoltuk az egyes növénytakarók elterjedési területét.Persze csak fokozatosan. Minél több tudás került az ember kezébe,annál pusztítóbbá vált.Eloször csak a fákat vágtuk ki és az élőlényeket pusztítottuk el.-Ha tekintetbe vesszük,hogy ekkor az őskorban vagyunk,akkor még lehet rá mondani,hogy csak a szükség miatt.A modern világban azonban be kell látnunk,hogy az ember hajlamos pusztán élvezetből kegyetlenkedni, például állatokat írtani.- Később jött a levegőszennyezés,talaj-és vízszennyezés,az erdők tömeges kiírtása,a különböző nyersanyagok felfedezése-amikkel pusztítjuk környezetünket-,az atomerőművek,a radioaktív hulladékok,a gyárak és az azokból távozó mérhetetlen mennyiségű füst,a műanyag,az elektronikai és elektrotechnikai eszközök,a szmog ,a savaseső és az ózonréteg állapotának romlása.A rendelkezésünkre álló gazdag erőforrások egy részének felhasználása szükséges az emberi faj fennmaradásához,azonban ha az újkorban vagy a középkorban meg tudtunk élni egy sokkal tisztább világban,akkor most sem okozna túl nagy nehézséget,ha egy kicsit visszafognánk a mérhetetlen fogyasztást.Szomjaztuk,szomjazzuk és szomjazni fogjuk a tudást.Túl sok az ismeretlen és az ember meg akarja ismerni a világ rejtett titkait, még akkor is, ha azzal árt környezetének.
Az emberiség azon rétege, amely meg tudja érteni,hogy mekkora veszélyben van Földünk,viszonylag odafigyel tetteire. Azonban a népesség egy jelentős része nem fogja fel-és nem is akarja-,hogy mi történik körülöttük, csak teszik, amihez értenek,mit sem törődve tetteikkel és azok következményeivel.Hidegen hagyja őket a környezetszennyezés,az országok közötti ellentétek,háborúk,az emberek és a világ sorsa.Csak az élet értelmetlensége körül forog az eszük, azt várva,hogy mikor ragadja el őket a halál nyomorúsággal teli életükből.Nyugodt szívvel borítanak fel egy kukát,zaklatnak másokat, vagy oltják ki egymás életét.
Vannak Földünkön radioaktív anyagokat feldolgozó,majd azokat biztonságba helyező üzemek(pl. RHKkft.),a szennyezett vizeket megtisztító és átszűrő létesítmények és a szemetet feldolgozó társulások.Az emberek többsége tisztában van káros tetteivel és azok súlyos kihatásaival,ezért igyekszik rendbehozni azokat.Példa rá az előbb említett üzemek létrehozása, illetve az energiatakarékos eszközök is.Azonban még így sem elegenő az erőfeszítés. Messze nem az. Az autók kipufogói még mindig temérdek mennyiségu kipufogógázt bocsátanak ki,megnövelve ezzel a levegő szén-dioxid tartalmát, ami minden élolényre nézve káros.De ott van még a szmog,a savaseső,az üvegházhatás és az ózonpajzs vékonyodása is.
Mindezekből a következő tényeket lehet levonni: az ember pusztít, majd megpróbálja helyrehozni tetteit,de soha nem fogja tudni visszaállítani azt, amit elrontott eredeti állapotába.Tehát ha válaszolnom kellene arra a kérdésre,hogy miért pusztul világunk,a válaszom: AZ EMBER MIATT.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.