2015. július 27., hétfő
Hagyományőrzés Pencen
Az iskolánk 2015-ös
hagyományőrző pályázatának bemutatása
Hagyományőrzés Pencen
Hagyományőrzésünk
legfőbb célja volt helyi értékeink megismertetése diákjaink széles és nyitott körében.
A
programot kézműves foglalkozásokkal kezdtük, hogy mindjárt kézzelfogható
eredményét is lássák hagyományainknak. A nemez megmunkálása után gyertyát
öntöttünk, majd népi játékokkal (méta, gidázás, ugróiskola) ismerkedtünk,
amelyekhez elkészítettük a szükséges kellékeket természetes alapanyagokból, mint
nagyapáink. Így fát munkáltunk meg, csuhéból és vesszőből alakítottunk ki
tárgyakat, alakokat.
A
néphagyományainkat Végh József, néprajzkutató szakszerű előadásain keresztül
láthattuk korabeli képeken, illetve videókon, amelyeket a néptánc tanulása
során el is játszottunk: pünkösdölés, húsvéti locsolkodás, mátkázás. A népdalok
tanulásával még szélesítettük ismereteiket.
Ezen
kívül Végh József lakóhelyünk, Penc lakóházaival, viseleteivel, bútoraival és
műemlékeivel is megismertetett bennünket a Jakus Lajos Múzeum tárlatvezetése
során. Az előadás végén tablót készítettünk a helyi nevezetességekről,
épületekről. Játszottunk Ki, mit tud? a községünkről játékot, hogy
helytörténeti ismereteiket rendszerezzük.
A
néptánc tanulás során a magyar, pontosabban a Galgamente és Moldva táncának néhány
alaplépésével ismerkedtek meg, így a magyar zene dallamvilágával, ritmikájával.
A fiúk a legényes alapokat sajátították el, míg a lányok körtáncoltak, de a
páros táncokban is kipróbálták magukat.
Két
alkalommal táncházat szerveztünk, amin a gyerekek nagy lelkesedéssel vettek
részt. Itt erdélyi táncokkal találkozhattak.
Májusban
Heinczinger Miklós zenész, a Misztrál együttes tagja látogatott el hozzánk, aki
népi hangszereken keresztül – magyar duda, doromb, furulya, pásztorfurulya,
tambura, kereplő, szájharmonika – mutatott be népdalokat, népzenét.
Júniusban
meglátogattuk a Szentendrei Skanzent, ahol idegenvezető segítségével
betekintést nyertünk a Tiszahát település falusi életébe. Megnéztünk egy működő
vízimalmot, és a hozzátartozó molnárlakásokat, valamint jártunk Bakony paraszti
világában is. Itt tűzoltóállomást, mosókutat tekintettünk meg. A gyerekek
kipróbálhatták a korabeli mosástechnikát, és szappant készítettek. Ezen nagy
lelkesedéssel vettek részt.
Az
év lezárásaként az iskola évadzáró kulturális rendezvényén léptünk fel, ahol a
szülőknek és vendégeinknek, valamint az iskola többi tanulójának bemutattunk
néhány népi játékot és a pünkösdölő népszokását. Továbbá a műsor végén
táncházban vettünk részt nagyon szép számmal szülők, pedagógusok és gyerekek.
Szerettük
volna széles körben bemutatni hagyományaink sokszínűségét, és ráébreszteni
diákjainkat arra, hogy hagyományaink őrzése nem unalmas, száraz téma, hanem
élménydús és érdekes szórakozás lehet.
Úgy
gondoljuk, hogy ezekkel a programokkal sikerült olyan értékrend kialakítását
elkezdeni diákjainkban, melyben igényük lesz törődni a saját népi
hagyományainkkal, valamint a mindennapokban is együtt élni vele. Így bízunk
benne, hogy büszkék lesznek a magyarságukra, a származásukra.
Reméljük,
hogy eddigi céljainknak folytatásaként elindul iskolánkban egy hosszútávú,
értékőrző munka, melyben egyre több diákunkat tudjuk bevonni, és talán a
közeljövőben Penc is büszkélkedhet egy színvonalas hagyományőrző
diákcsoporttal.
Szervezők:
Gyutai
Zsuzsanna
Lestyánné
Babinszki Zsuzsanna
Mekis
Ádámné
Kata
Roland
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.